Tarzan Park (2014.július 2.)

Tarzan Park (2014.július 2.)

 

A nyári kószálásaink következő programjaként a IV. kerületben lévő Tarzan Parkba látogattunk el. Miután kihirdetésre került, hogy hova megyünk, a gyerekek csodálkozva fogadták a hírt, mint kiderült csupán egy gyerek járt korábban a Tarzan Parkban, a többség még nem hallott a tavaly épült játszóparkról.

A szomszédos kerületbe való eljutás viszonylag gyorsan ment, így a belépőjegyek megvásárlását követően a gyerekek azonnal birtokba vehették a 2 hektáron elterülő óriás játszóteret. A játszóeszközök között minden korosztály talált olyan tevékenységet, ami órákon át tartó önfeledt csúszásra, mászásra, ugrálásra, hintázásra, építésre, fröcskölésre adott lehetőséget. Voltak, akik ugráltak és különböző köteleken másztak és függeszkedtek, valamint mozgóhidakon és gumiszőnyegen tették próbára ügyességüket. Voltak, akiket a játszópark strandhoz hasonló része ejtett ámulatba és csurom vizesen mentek újra és újra a vízfröcskölő játékok elé, és rohantak át fáradhatatlanul a vizes árkokon. A törülközőknek és a napsütésnek köszönhetően mindenki gyorsan megszáradt. A Fiókába visszaérve a gyerekek jégkrémet kaptak, fagyizás közben pedig mindenki beszámolt élményeiről.

 

 

 

 

 

Betűméret: A A A
Jelenleg nincs új állásajánlat.
Belépés

Elfelejtett jelszó